A szakirodalomban három fő típust különítenek el: a prosopagnosia lehet szerzett, fejlődési, és veleszületett.

A szerzett prosopagnosia jól azonosítható eseményt követően – mely legtöbbször agyi érbetegség, fejsérülés, az occipito-temporalis területek környékén kialakult agykárosodás következtében jelenik meg (pl. Schiltz és mtsai, 2006). Számos, az irodalomban ismertetett esetben megfigyelhetők azonban egyéb vizuális deficitek (pl. J.J. Barton, Cherkasova, Press, Intriligator & Connor, 2003), vagy arcokon kívül más ingerkategórián belüli felismerési zavarok (pl. De Haan & Campbell, 1991). Ennek oka egyrészt a károsodás helyének változatos jellege, másrészt az arcfelismerés folyamataiban résztvevő területek kis mérete, illetve az, hogy e területek más funkciókhoz köthető agyterületek közvetlen szomszédságában helyezkednek el.

Időrendileg az irodalomban a szerzett zavar jelent meg elsőként, mivel a két világháború számos agysérült beteget eredményezett. A szerzett zavarokról számon tartott egyik első beszámoló három katona esetét mutatta be, akik a második világháborúban szenvedtek agykárosodást, melynek következtében a károsodás kiterjedtségétől függően különböző súlyosságú arcfelismerési zavart és egyéb vizuális problémákat (pl. tárgyfelismerési zavar) is mutattak (Bodamer, 1947).

A prosopagnosia másik változata az ún. fejlődési prosopagnosia. Az elnevezés tk. egy gyűjtőkifejezés, a kiváltó okról semmit nem árul el (Grueter és mtsai, 2007). A fejlődési esetekben ugyan nincs dokumentált agykárosodás az élettörténetben, általában az intelligencia a normál tartományba esik, és nem mutatható ki zavar az alacsony szintű vizuális képességekben (pl. Rivolta, Schmalzl, Coltheart & Palermo, 2010). Kétséget  kizáró bizonyíték azonban nincs arra, hogy a tünetek nem pl. születés előtti, ill. körül komplikációkhoz (pl. oxigénhiányos állapot) köthetők, ami egyszerűen rejtve maradhat a kórtörténetben (Kennerknecht és mtsai, 2006).

Abban az esetben, amikor a fent említett agyi károsodások, születéskor bekövetkező komplikációk egyértelműen kizárhatók, de az illetőnek mégis nehézségei vannak az általa ismert személyek felismerésében, akkor beszélhetünk veleszületett prosopagnosiaról (pl. Stollhoff, Jost, Elze & Kennerknecht, 2010). Ilyen esetekben nagy bizonyossággal megállapítható – többnyire a szülői beszámolók alapján -, hogy a zavar kora gyerekkortól fogva jelen van és a probléma megjelenése nem köthető semmilyen központi idegrendszert érintő elváltozáshoz. Ismert, hogy a csecsemők születést követően szinte azonnal érdeklődnek az arcszerű konfigurációval rendelkező ingerek iránt (Morton & Johson, 1991), így vannak, akik a veleszületett típus hátterében ennek a vélhetően veleszületett arcpreferenciának a sérülését valószínűsítik. Tekintve, hogy a zavar születéstől fogva megfigyelhető, ezekben az esetekben sem zárható ki az örökletes tényezők szerepe (de Gelder & Stekelenburg, 2005). Genetikai vizsgálat hiányában az örökletes (hereditary) prosopagnosia azonban csak azokban az esetekben helytálló elnevezés (noha sokszor a veleszületett szinonimájaként használják), ha a vérszerinti rokonok között is találunk arcfelismerési zavarral élő személyt (Kennerknecht és mtsai, 2006). A zavar genetikai hátterével kapcsolatban kevés vizsgálat történt máig, így az öröklésmenetre többnyire anekdota jellegű beszámolók alapján és az egy családban, generációkon át megjelenő prosopagnosia előfordulási mintázata alapján következtethetünk.